2013. február 16., szombat

Pár (nem csak) vasúti képem

Rögtön egy buszos fotóval indítanék:
A Kisalföld Volán Ikarusa várakozik a győri visszaindulásra
 az esztergomi buszpályudvaron a 2005-ben bezárt szemüvegkeretgyár
elhagyatott épülete előtt.
Majd következzen egy vonat, mégpedig egy FLIRT, amint Almásfüzitő felső után gyorsít Győr felé a hólepte tájban:
A szőnyi sorompónál suhan a FLIRT egy
reggeli személyvonattal Komárom irányába.
Végül pedig a mai vonatfotózásom termései:
Vonatfotózás, szóval rögtön két busszal kezdenék :)
Az egyik a Vértes vonatpótlója a 2-es vonal felúíjtása miatt:
Esztergom és Pilisvörösvár között újítják fel a pályát, előreláthatólag 2013 áprilisáig.
A másik a Kréber Ik260-asa
Mogyorósbánya-Esztergom-Mogyorósbánya iránytáblával.
Végre itt a vonat is, még ha nem is túl hosszú.


A komáromi személy Bz-motorja jár be az esztergomi állomás
3. vágányára, háttérben a Strázsa-heggyel.
A "pályaudvar" mellett található a
Hellgate névre hallgató szórakozóhely,
 háttérben a lakóteleppel.
A hazaúton még két buszt sikerült lőnöm:
És íme: az egyik a Sportbusz Dömös - Suzuki gyár viszonylatú munkásjárata.


A másik pedig szintén egy munkásbusz, Esztergom (?) -  dorogi Panasonic
(ex-Sanyo) gyár közötti járatként.
Végezetül még egy Studenkával búcsúznék, ugyanúgy Komárom - Esztergom közti fordában, mint előbbi társa:
Komáromi visszaindulásra várkozik a 203-as Bzmot Esztergomban.

2013. február 4., hétfő

Élményvonattal a Semmeringbahnon

2012. december 28-án élményvonattal utaztunk (nagyszüleimmel, és unokatestvéremmel) a Nyugati pályaudvarról Mürzzuschlagba.
Az RCH 1116 048-as Taurusa a vonat élén.
A vonat a 10. vágányról indult hajnal 5 óra 5 perckor, a vonóerőt az RCH 048-as Taurusa biztosította. A szerelvény a Máv Nosztalgia Schlierenjeiből + étkező, és szalonkocsiból (Orfeum) állt.
Az első hosszabb megállás Győrben tartottuk, (egy megkésett soproni IC-vel való kereszt miatt) itt leszálltam fotózni, bár fény még nem sok volt. Innen Lajtaújfaluig (Neufeld a. d. Leith) jutottunk el, ahol ismét meg kellett szakítani utunkat (ezúttal háromnegyed órán át álltunk) az ebenfurthi biztber hibája miatt. Három ellenvonat bevárása után (ÖBB CityShuttle) folytathattuk utunkat.
Az egyik City Shuttle inga végén GYSEV matricás Taurus dolgozott.
Ezután már az első menetrend szerinti megállónk, (a Semmeringbahn kezdete) Gloggnitz következett, ahol alig néhány leszállónk volt.
Templom Gloggniz környékén.
Hóviharban halad a vonatunk valahol Payerbach, és Semmering között.
Következő megállónk Payerbach-Reichenau volt, szintén 1-2 leszállóval. Innentől a vonal tele van alagutakkal, és gyönyörű viaduktokkal. Utána következett Semmering, és Spittal am Semmering. Itt szállt le a legtöbb utas, (síelni, és szánkózni vágyók) a végállomás Mürzzuschlagig alig páran maradtunk.

Kis mürzzusclagi városnézés, és evés-ivás után visszatértünk az állomásra vonatot fotózni. Eredetileg a Südbahnmuseumot szerettük volna megnézni, de az zárva volt.



Konténervonat érkezik Mürzzuschlagba egy 1144-essel az élen.
Raijet indul Gloggnitz felé, a 2. vágányon a vonatunk áll visszaindulásra készen.

A teher, és a személyforgalom is nagyon élénk; a Railjetek + IC kocsikkal (autószállító kocsival is) járnak. Tehervonaton a Taurus, és az 1144-es jellemző, de előfordul 1142-es is.


A visszaúton semmi említésre méltó nem történt, de a Lajtaújfalun összeszedett +45 percet Tatabányáig kb. 15-re sikerült lefaragni.


Végül egy kép a soproni éjszakából Sisi Taurussal, és Ap 19-05 kocsival. Érdekesség, hogy Magyarországon már csak a GYSEV-nél közlekedik sebesvonati Ap; a MÁV a 2002, és 2005 között az összeset selejtezte, vagy lefokozta másodosztályú Bp kocsivá.
Ma ezek a kocsik a Start legkényelmesebb sebeskocsijai.

MÁV Ap

MÁV Ap belső
MÁV Bp