Az új köznevelési törvény szerint minden diáknak teljesítenie kell a sikeres érettségihez ... Nem untatnék senkit a mar mindenki által ezerszer hallott unalmas részletekkel, inkább az szintúgy kissé unalmas személyes tapasztalást osztanám meg. Szóval a tények hallatán elsőre mindenki elborzadt, majd a ZAK (LFZE) által szervezett Liszt-téri három órát kitevő szórólaposztást követően valamicskét jobb kedvre derült a társaság, de a legjobb kedélyállapotba akkor kerültünk (én tényleg örültem a lehetőségnek) amikor két tanóra keretében átbattyogtunk az akadémiára, hogy tudomásunkra adjak, ezentúl az itteni koncerteken való hostkodással/hostesskedéssel is lehet kredithez jutni.
Örömöm egészen addig tartott ki, amíg át nem ültettük a dolgokat a gyakorlat mezsgyéjére. Év végéhez közeledvén (sőt már vége is volt) elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy azért valamit mar kéne csinálni, mert az az 50 óra azért nem annyira kevés, ezért kiválasztottam az aktuális választható koncertek listájáról négy, érdeklődési körömbe a legjobban illő koncertet (két zongora, és két karmesterdiplomát). Akkor még abban a téveszmében éltem, hogy ennek hatalmas jelentősége van!
Örömöm egészen addig tartott ki, amíg át nem ültettük a dolgokat a gyakorlat mezsgyéjére. Év végéhez közeledvén (sőt már vége is volt) elkezdett foglalkoztatni a gondolat, hogy azért valamit mar kéne csinálni, mert az az 50 óra azért nem annyira kevés, ezért kiválasztottam az aktuális választható koncertek listájáról négy, érdeklődési körömbe a legjobban illő koncertet (két zongora, és két karmesterdiplomát). Akkor még abban a téveszmében éltem, hogy ennek hatalmas jelentősége van!
Az első alkalom
Noszóval, a hármas vonattal felsuhantam a suliba, hogy átvegyem a munkakönyvemet (közösségi szolgálati napló, amivel igazolom, hogy én bizony dolgoztam kőkeményen), majd kényelmesen átkorzóztam a zakadémiara. Eleve gyanús volt, hogy a 19 órai kezdésű koncerthez nekünk mar 17.45 kor meg kell jelennünk az eligazítás címszó takarásában. Az ukázok kiadása cirka 5 percig tartott, utána pedig fel lettem vezényelve a nagyterem földszint jobb pozícióra.
Itt 18 órától 18.45-ig teljes eseménymentességben álldogáltunk (kétségem beigazolódott), majd ekkor nyitottunk. Ekkor kb. 20 percen át engedtük be a nagyérdeműt (itt voltak izgalmasabb ránk háruló feladatok is, például a karzati jeggyel bepróbálkozókat feltessékelni a másodikra; azokat akinek pedig mar nem jutott az ingyenjegyből [egyes előadásokra a tikettet csak igényelni kell] azoknak megmondani, hogy a csak helyjegyesek után kereshetnek üres széket; valamint néha a csekély angol nyelvtudásomat is gyakorolhattam [a külföldi hangverseny látogatók, és bámészkodó turisták palettája igen színes]. Eztán ismét állas és semmittevés következett cirka 2x1 órán keresztül (mar előre le volt beszelve, ki ülhet be az ajtónállók közül - nem mintha én, mint közszolgos, nem lettem volna felesleges* -, a nagyterem ajtajának kellemetlenebb oldalán állva pedig a fortissimók foszlányait is lepkehálóval kellet fogdosni, így túl sok élvezeti érteké nem volt a dolognak), majd fel 10 körül, munkakönyvem aláíratása után (minden alkalommal be kell vésni, hány órát dolgozott az illető) sietve távoztam, hogy legalább a 10-es volánt elérjem.
Itt 18 órától 18.45-ig teljes eseménymentességben álldogáltunk (kétségem beigazolódott), majd ekkor nyitottunk. Ekkor kb. 20 percen át engedtük be a nagyérdeműt (itt voltak izgalmasabb ránk háruló feladatok is, például a karzati jeggyel bepróbálkozókat feltessékelni a másodikra; azokat akinek pedig mar nem jutott az ingyenjegyből [egyes előadásokra a tikettet csak igényelni kell] azoknak megmondani, hogy a csak helyjegyesek után kereshetnek üres széket; valamint néha a csekély angol nyelvtudásomat is gyakorolhattam [a külföldi hangverseny látogatók, és bámészkodó turisták palettája igen színes]. Eztán ismét állas és semmittevés következett cirka 2x1 órán keresztül (mar előre le volt beszelve, ki ülhet be az ajtónállók közül - nem mintha én, mint közszolgos, nem lettem volna felesleges* -, a nagyterem ajtajának kellemetlenebb oldalán állva pedig a fortissimók foszlányait is lepkehálóval kellet fogdosni, így túl sok élvezeti érteké nem volt a dolognak), majd fel 10 körül, munkakönyvem aláíratása után (minden alkalommal be kell vésni, hány órát dolgozott az illető) sietve távoztam, hogy legalább a 10-es volánt elérjem.
A többi alkalom azért kedvezőbben alakult az elsőnél. Másodszorra a főbejárati posztot kaptam meg, ahol ismét kamatoztathattam nyelvtudásom.
Az utolsó két alkalommal abban a kiváltságban részesültem, hogy én is helyet foglalhattam a közönség rengetegében. A pénteki koncerten ennek az igazan nyilvánvaló oka is megvolt, ugyanis a program nem volt más, mint kortárs magyar szerzők operai (amúgy erre koncertre a mai napig nem értem, hogy kerülhettem be, mikor én csak zongora és karmester diplomakoncertekre nyújtottam be a jelentkezésemet). A kisterem karzata csak kb. 60%-os kihasználtságot tudhatott magáénak, pedig az első rész (egy Kecskés Balázs fele Dosztojevszkij feldolgozás, és egy vadnyugati ballada tragikomédiává transzformálása egy akadémista diplomamunkájaként), amin bent tartózkodhattam, meglepő módon igazán tetszett (az elő operaelőadásokon mindig ráeszmélek arra, hogy én tulajdonképpen ezt a műfajt is szeretem).
Szombaton azonban ennél is szerencsésebbnek tudhattam magam, ugyanis egy zongoradiploma második felet hallgathattam végig a nézők soraiból (egyébként az elsőt is tűrhetően lehetett hallani a kisterem földszintjén, az ajtó előtt állva). Az eligazításkor azt az infót kaptuk, hogy a jegyeknek durván a 80%-a lett eladva (du. 3/4 6-ig), így felházra készülhetünk. Ehhez kepést igencsak meglepett az, hogy a kezdésig minden jegyet eladtak, valamint jegy nélkül is sokan be akartak jutni. Az első részből a nagyon igényes Olasz koncert előadást, a másodikból pedig a 467-es Mozart koncertet emelnem ki, igaz utóbbiban a zongorista által hozott főtéma mindig sietett, de érdekes módon a szenvedélyesebb, indulatokat inkább megjelenítő témafejek kivétel nélkül tempóban maradtak.
*
Bónusz észrevétel, hogy a hivatásos (vagyis inkább diákmunkás) ajtónállók (a Valton Sec. munkatársai) száma nem függ a "önkéntesek" számától, azaz valójában a közösségi szolgálatosok munkaerejére nem építenek.
Az utolsó két alkalommal abban a kiváltságban részesültem, hogy én is helyet foglalhattam a közönség rengetegében. A pénteki koncerten ennek az igazan nyilvánvaló oka is megvolt, ugyanis a program nem volt más, mint kortárs magyar szerzők operai (amúgy erre koncertre a mai napig nem értem, hogy kerülhettem be, mikor én csak zongora és karmester diplomakoncertekre nyújtottam be a jelentkezésemet). A kisterem karzata csak kb. 60%-os kihasználtságot tudhatott magáénak, pedig az első rész (egy Kecskés Balázs fele Dosztojevszkij feldolgozás, és egy vadnyugati ballada tragikomédiává transzformálása egy akadémista diplomamunkájaként), amin bent tartózkodhattam, meglepő módon igazán tetszett (az elő operaelőadásokon mindig ráeszmélek arra, hogy én tulajdonképpen ezt a műfajt is szeretem).
Szombaton azonban ennél is szerencsésebbnek tudhattam magam, ugyanis egy zongoradiploma második felet hallgathattam végig a nézők soraiból (egyébként az elsőt is tűrhetően lehetett hallani a kisterem földszintjén, az ajtó előtt állva). Az eligazításkor azt az infót kaptuk, hogy a jegyeknek durván a 80%-a lett eladva (du. 3/4 6-ig), így felházra készülhetünk. Ehhez kepést igencsak meglepett az, hogy a kezdésig minden jegyet eladtak, valamint jegy nélkül is sokan be akartak jutni. Az első részből a nagyon igényes Olasz koncert előadást, a másodikból pedig a 467-es Mozart koncertet emelnem ki, igaz utóbbiban a zongorista által hozott főtéma mindig sietett, de érdekes módon a szenvedélyesebb, indulatokat inkább megjelenítő témafejek kivétel nélkül tempóban maradtak.
*
Bónusz észrevétel, hogy a hivatásos (vagyis inkább diákmunkás) ajtónállók (a Valton Sec. munkatársai) száma nem függ a "önkéntesek" számától, azaz valójában a közösségi szolgálatosok munkaerejére nem építenek.
A közszolg margójára: Sulinkban remek ötletként meg lett hirdetve a minden évben kuriózum értékű fellépőket felvonultató (személyes kedvencem, a ritkán hallható Rados eddig háromszor is élvezte Kaposvár vendégszeretetét) somogyi komolyzenei fesztivál (Kaposfest) is, mint közösségi szolgalatunk egyik lehetséges helyszíne. Természetesen én is jeleztem igényemet a részvételre, és a legutóbbi állas szerint úgy tűnik, mehetek. Ezt leginkább abból következtettem ki, hogy egy kellemes szerda délelőttön egy, a szervezőkkel folytatott megbeszélésen kellett megjelennünk a konziban. Másodmagammal felvonatoztam, és a megbeszélt időpont előtt negyed órával megjelentem az iskolában, ahol ama információval lettem gazdagabb, hogy a szervezők meg nem jelentkeztek, várjunk az aulában. Az elkövetkező 15 perc csak azt hozta, hogy összeverődött meg 6-7 ember (szinten önkéntesek) a szervezőkre várva, akik a konzultációt meg nem jelenésükkel tették semmissé. Végül egy tanártól azt az információt kaptuk, hogy a részleteket kiküldik levélben...
