2013. november 9., szombat

Vonattal a Balaton körül

Családommal már a nyár folyamán terveztük, hogy körbevonatozzuk a Balatont, ám az ötlet megvalósítására csak szeptember elején került sor.
Kiindulási állomásunk Balatonkenese volt. A nyári - erősen kínálati - menetrend után drasztikus a járatszámcsökkenés a 29-es vonal menetrendjében: a napi 4 pár délis gyors mellett csak 7 db Székesfehérvár - Tapolca viszonylatú személyvonatpár közlekedik végig a vonalon.
Első vonatunk a 972-es gyors volt, aminek szolgáltatásait Tapolcáig vettük igénybe. A vonat 8 perc késéssel érkezett Kenesére, ahol rajtunk kívül kb. 10 felszálló volt. Másodosztályon Bko-k, és By-ok voltak a vonatba sorozva, első osztályon egy Ao kocsi közlekedett. A vonaton a szombat délelőtti időpont ellenére is jó kihasználtsággal futott, szinte minden fülkében ült valaki.
A 972 érkezik Balatonkenesére.


Balatonfűzfő.


Kereszt a Desirós személlyel Almádiban.
Az Aszófő és Révfülöp közötti pályakarbantartás miatt pótlobuszozni kellett a két állomás között. A hét kocsis gyorsvonat utasait 4 kényelmes turistabusz szállította el.
Révfülöpön a 324-es Csörgő várt ránk 3 Bhv kocsi élén duruzsolva. Eddigre az utasok már eléggé megfogyatkoztak, igy a rövid szerelvényen is kényelmesen el lehetett férni.
Bézé szerelvény a vágányzár egyik végpontján, Aszófőn ...


... és a másikon, Révfülöpön.


Révfülöp és Tapolca között a 324-es Csörgő vontatta vonatunkat.
Tapolcáig a 8 perc késésből 4-et sikerült lefaragni, igy ott le tudtam fotózni a szintén késő (+10) 19807-es sebest. Először classic Csörgős szerelvényre számitottam, de végül GYSEV Jenbacher motorvonat jött (ez sem utolsó téma:).
Jenbacher érkezik Tapolcára,  csak hétvégén közlekedő
Szombathely - Balatonszentgyörgy sebesvonattal.
Tapolcán a városnézés, valamint a  tavasbarlanglátogatás&csónakázás után Keszthely felé indultunk tovább a frissen festett 390-es Bzmot fedélzetén. 
Tavasbarlang, Tapolca. (a kép a biztonsági kamera
tetejét állványnak használva készült xD) 


Utcakép, Tapolca.
A 'fresh' fényezésű Bézé, hozzá illő mellékkel közlekedett.
A vágányzári menetrend idején a gyorsvonatok Révfülöp és Tapolca között
remot Csörgő + 3 Bhv összeállításban közlekedtek.
Itt éppen a 9705 várakozik indulásra Tapolcán.


Bejárunk Keszthelyre, közben a vágányunkon már ott áll a követező vonatunk.

Keszthelyen egy kétperces 'közösvágányos' átszállás után, a minden bokornál megálló 8615-ös személlyel folytattuk utunkat. A vonat egy 433-as Sziliből és 2 Halbiból állt; mi  a másodikba szálltunk fel, ami Fehérvárhoz közeledve egyre növekvő kihasználtsággal közlekedett (Keszthelyen még mi birtokoltuk az egész kocsit:).
Egy kanizsai/keszthelyi gyorssal keresztezünk Balatonszentgyörgyön.
A Badacsony látványa Bélatelepnél.
A szintén 'kéthalbis' Fehérvár-Kanizsa személlyel Fonyódon kereszteztünk, ahol az átszállások után indult a (mellesleg nagyon kihasznált) három kocsis Bézé Kaposvárra.
Szemesen keresztezünk a páros Agrammal .
Ilyen szinten szanaszétgraffitizett kocsit legutóbb
talán egy szlovák belföldi belföldi személyvonatban láttam...
Lepsényi találkozás újból egy gyorsvonattal.
Majd' 3 óra döcögés után szálltunk le a vonatról Szabadbattyánban, aminek a várótermében kb. a pénztár bezárásával egy időben, 2009 körül állt meg az idő.
Egyedül a menetrendek, és a vágányzári dokuk a frissek...

...a kifakult szórólapok esetében rég történt frissítés.
Itt volt fél óránk a csatlakozásig, így kicsit pihenhettünk, majd egy igazi meglepetés is befutott :D
Meglepi az ellenfényben, avagy az angol vasútbarátok különvonata,
legnagyobb bánatukra (?) NoHAB-bal az élen.

"Az ötödik vágányon vonat halad át" - Mégpedig a délis gyors, a hetes TRAXX-szal az élen.
Végül befutott az utolsó vonatunk is (9726). A dupla Desiro-ban nem volt könnyű ülőhelyet találni, de végre kipróbálhattam a sokat emlegetett "vonatos Wi-Fit-t" (amiben kellemeset csalódtam:).
A tapolcai személy érkezik Szabadbattyánba.
A komfortos járgánnyal - 10 óra utazás után - pontosan érkeztünk vissza Kenesére.