2013. május 10., péntek

Nyíregyházi út

Március 22-én zongoraversenyem céljából (Országos Zongoraverseny 2013) Nyíregyházára utaztunk. Vonatunk a Nyugati 13. vágányáról indult az IC 612 (Szabolcs) személyében, a vonóerót a 116-os Szili szolgáltatta.

Indulásra készen a Nyugati csarnokában.
Útközben jó háromnegyed órás késést szedtünk össze, ami részben a pályafelújításnak (Szajolon és Törökszentmiklóson kb. 5 km/h-val haladtunk végig), részben pedig az előttünk közlekedő Máramaros IC Sziliének Püspökladány után bekövetkezett szedőtörésének volt betudható.
A szolnoki állomás egy posta-Bhv-s ingával.
Fél 2 körül érkeztünk meg a szállásunkra (egy gimnázium kollégiuma), majd rögtön a zeneiskolába mentünk.
Chinon fényképezőm egy Kodak Ektar társaságában a kollégiumi szobában.

Itt már folyt a második korcsoport versenye, amit végighallgattunk, majd este fél 9 körül hangszert próbáltunk a hangversenyteremben. Én másnap délelőtt játszottam, műsorom J.S. Bach c-moll francia szvitjéből az első tétel (Allemande), Chopin cisz-moll keringője, és Debussy É-dúr arabeszkje volt.

A verseny helyszíne a Kürt utcában.
Részlet a zeneiskola hangversenyterméről.
8A helyi járat indul a vasútállomás felé a Széchenyi utcából.
 
A 9-es helyi Ikarusa szintén a Széchenyi utcában.
Kilátás egy kávéház ablakából: a 3-as helyi indul a
buszpályaudvar felé.
Az eredményhirdetés, és gálahangverseny után az IC 615-tel (szintén Szabolcs) utaztunk a Nyugati pályaudvarig.
A páratlan Szabolcs IC egy záhonyi sebes
társaságában Nyíregyházán. 
A vonat élén a 037-es Szili.

A kolozsvári InterCiy várakozik indulásra Szolnokon.
A visszaút viszonylag eseméytelenül telt, pontosan érkeztünk meg a Nyugatiba.