Klavierspieler: Sopron

Nagymamámék a megszokások rabjai. Mondanom sem kell, hogy ez az ajándékozás terén is igy van. Ezenkívül még egy jellemző szokással is rendelkeznek e téren: az estek döntő hányadában hónapokkal előre tudomást szerzünk a dolog mibenlétéről...
Remélem, az intromban semmi negatív felhang nincs, mert az ott említett bızonyos szokás az utazás. Idén a karácsonyi 'meglepetés' volt a szokás megtartásának jele: Sopron.

Az időpont teljesen szabad választású volt, így mi az újév második napján vágtunk neki a c250km-nek. Az távot - családom burkolt vasútellenessége miatt (igaz, a bőröndökkel történő két átszállás nekem sem lett volna a kedvencem) - közúton teljesítettük, így a Zafira hátsó ülésén terpeszkedve a 8as út igen jelentős volános forgalmának megörökítésével, és az Antigoné lelkes lapozgatásával foglalatoskodtam.

A Kisalföld Volán színeiben tündöklő Ikarus 260 halad Csornán.

Érkezésünk után a délután kellemes eltöltése céljából, felhasználtuk a szálláshoz járó wellnessutalványt, ami a Fagusba szolt (mi egy kisebb 'butiquehotel'-ben laktunk a központban. A fürdőben alig lézengtek néhányan, bár a kis befogadóképesség (csak egy szállodai velneszrészleg) miatt sokkal többen nemi lehettünk volna. A rövidke úszómedence is gyakran a család privilégiuma volt.

Soproni éjszaka.

Másnap Eisenstadtban kávéztunk egy hangulatos sétalóutcabán a kastélytól nem messze. Külön pozitívum, hogy itt meg teljesen legális a belterekben történő dohányzás.

Dok. jelleggel az eisenstadti konziról.

Szintén Haydnstadt...

Öcsém minden bizonnyal nem a tábla szövegének megszegését tervezi...
(fél éves német tanulással nyilván nem értheti :)

Az mobil hentes körül kisebb piac is fellelhető volt ,
egy bő klasszikus zenei kínálatú
CD/kazi árust is magában foglalva
(az árak, utóbbinál meglepően magasak voltak).

A kastélytól nem messze található a városka ultramodern épületű (de így minden bizonnyal kitűnő hangszigetelésű), egyébként ahhoz képest egész tetszetős konzija, ami nevet természetesen az itt évtizedeken át működő bécsi klasszikusról kapta. Hazafele a (soproni) városhatárban található körforgalomnál nem a centrum fele fordultunk, hanem a nagy Fertő felé haladtunk ki. A fertőrákosi strandot épp - meglepő - téli szünideje kellős közepén találtuk, így teljes nyugalmában kémlelhettük a tavat. Külön említésre méltó a vizimentők bázisa (közülük néhányan természetesen holtszezonban is itt szolgálatban voltak), aminek jobb szárnyának eléggé elhagyatott csónakház hangulata volt, tetejét pedig heringsirályok vettek nagy számban birtokba.

Fertő-tó, Fertőrákos.

Az omladozó vizimentő-bázis...

...és a csónakház oldala.

Eztán visszamentünk Sopronba, megkerestük a helyi plazát (nem volt túl nehéz megtalálni; ha valaki nyugat felé hagyja el a varost, kénytelen észrevenni a pár száz méterrel a stadion után), ahol ama eszre vetél erősödött tovább bennem, hogy a vidéki plazák mind egy uniformis alapján épülnek.

Az itteni filmszínházban megtekintettük az 2013-as év egyik sikervígjátékát, a Walter Mitty-t, ami nekünk is elnyerte a tetszésünk, a teljes közönséggel egyetemben (egzakt módon meg tudtam állapítani, mivel kb. 3 fő kivételével mi birtokoltuk a teljes vetítőt). A mozi végeztével egy belvárosi pizzázóban vacsoráztunk, ahol mar korábban sikerült jó tapasztalatokat szerezni a mexicói babossal (2011-es becsi zongoraversenyem alkalmával egy itteni apartmanban aludtunk, ekkor vacsoráztunk itt). A hely most is igazolta emlékeink helyességet, csak a kiszolgálás ideje volt megnövekedett (telt ház volt).

33-as Fertőrákosig közlekedő helyi busz, a belvárosban.

Egy galambos főtér.

Délutáni naplemente.
Bónusz kérdés: hány templom van a képen?

Moziterem...

Az utolsó napon Fertőd érintésével indultunk hazafele. Ott megnéztük a helyi Esterházy-kastélyt, ahol sikerült összefutnom egy 4 pedálos ?barokk fortepianóval.